EGYESÜLET – Vasvári Színpad

Vasvári Színpad

A Vasvári Színpad a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium és a „SZÍN-TÉR” /Színjátszó-Versmondó/ Egyesület fenntartásában működő gimnazista utánpótlás csoport.

Próbáikat heti rendszerességgel az Igézőben (Székesfehérvár, Basa u. 1) tartják. A próbákon készségfejlesztés, és az éppen aktuális színházi projekt próbája zajlik. A színésznevelés mellett 2018-tól a diákrendezők számára is kinyílt a lehetőség. Szívesen mentoráljuk a színházi és filmrendezés iránt érdeklődő diákokat.

A Vasvári Színpad tagjai rendszeres szakmai kapcsolatban vannak a Szabad Színház gyermek és felnőtt társulatával is. Többen a jelenlegi tagok közül a gyermekcsoportban kezdtek, és jelenleg a felnőtt társulatban is rendszeresen játszanak. A legaktívabb, legügyesebb tagok ugyanis részt vesznek a Szabad Színház kőszínházi, és utcaszínházi projektjeiben, filmjeiben, valamint a Vörösmarty Színház fiatal szereplőket is igénylő produkcióiban.

A Vasvári Színpad tagjai rendszeres, és eredményes szereplői a Diáknapoknak, a nemzeti ünnepek utcaszínházi produkcióinak, az évente megrendezett Floralia tavaszköszöntő ünnepnek Gorsiumban, valamint a Koronázási Ünnepi játékoknak Székesfehérváron, és a Vörösmarty Színház Atlantisz Projektjének.

A Csoport munkába való bekapcsolódást mindazok számára ajánljuk, akik érdeklődnek a színház-, film-, és médiaművészet, kommunikációs területek iránt, vagy egyszerűen csak többet szeretnének megtudni önmagukról. A Vasvári Színpad egykori tagjai között találunk színészeket, tanárokat, énekeseket, táncosokat, és művészeti egyetemi hallgatókat.

Jelentkezni lehet személyesen, vagy az igezo2014@gmail.com címen.

Lóvátett lovagok – a Vasvári csoport előadása

———————————————————————

„Charon ladikja”- Vasváris utánpótlás csoport – legjobb rendezés díj 2025

Lehet, hogy egy kép erről: 10 ember

CHARON LADIKJA KÉPEK

——————————————————————–

 
 

???Heroikus tavaszi menetelés után egy ? szerenád és egy ?‍? ballagás között felszabadult játékban hozta a tutit a ?Szabad Színház? két utánpótláscsoportja.?Két kiváló előadás, különdíjjal jutalmazott színészi játékok és rendezésért járó különdíj járt érte a finishben…Szép volt fiúk,szép volt lányok! ? Vasvári és Bázis!

———————————————————————

’48-as élőkép. Munkácsy : Tépéscsinálók- a Vasvári Színpaddal

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Tépéscsinálók 2024

——————————————————————–

Nulladik óra

Rendezte: Majoros Levente

hu_HUMagyar