Háy János: Völgyhíd

„Színmű azoknak, akik túl akarják élni a felnőttek rémuralmát, és azoknak, akik túlélték és felnőttek lettek” – áll a szövegkönyv színlapján.

Mindenkinek vannak emlékei a kamaszkorról. Szépek és vidámak – fájdalmasak és keserűek. És ezek az emlékek nyomot hagynak, és van, hogy a mai napig kísérnek bennünket…

Nehéz volt a felnőtté válás. Miért gondoljuk, hogy nekik könnyebb? A problémák ugyanazok: kiszolgáltatottság, megfelelni vágyás, bizonytalanság, talajvesztés… A média bizonyos szempontból talán tovább nehezíti a helyzetüket, ugyanis látszólag felmenti a felnőtteket a személyes válaszoktól. Hol van a sorvezető egy kamasz számára ebben az ambivalens világban, amely egyszerre szemérmes és kitárulkozó? És persze ez sem ennyire egyszerű, ugyanis nem voltunk mi is kegyetlenek a társainkkal szemben? Dehogynem. A kamaszok is kiépítik maguk között a rémuralmat, és felnőtteknek is lehet legalább annyira ’igazuk’, mint a gyerekeknek…

A Völgyhíd ugyanakkor egy szimbólum is…Hétfő reggel negyed nyolckor egy veszprémi középiskola tizenhét éves diákja levetette magát a Viaduktról. A kiérkező mentősök még élve vitték be a kórház traumatológiai osztályára, ám olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni.” A Napló-online internetes portál címoldalán 2010. április 12-én megjelent hírhez hasonlók szinte havonta jelennek meg. A Szent István völgyhíd Veszprém város jelképe, de az elmúlt évtizedekben az öngyilkosok egyik szimbólumává is vált. A viaduktról leugrók aggasztóan magas aránya tizenéves.

Háy János színművében a tizenévesek világfájdalmát, indulatait és érzelmeit jeleníti meg, választ keresve arra a kérdésre, hogy mik azok a tényezők, lelki eredetű motivációk, amelyek közrejátszhatnak abban, hogy egy fiatal eljut az öngyilkosság gondolatáig. Fontosnak gondoljuk, hogy az előadás, és az azt követő feldolgozás során ne az öngyilkosság legyen a fókusz, hanem az ’útkeresés’, a színmű valódi központi kérdése: Quo vadis? Merre tartasz? Ez a kérdés nap, mint nap megfogalmazódik a tizenévesekben. Nem könnyű a válasz, ugyanis félúton vannak a gyermek- és felnőttkor között. Nem csak a felnőttekkel állnak folyamatos konfliktusban, hiszen a zárt kényszerközösségekből fakadó (osztály, kollégiumi szobatársak) helyzetek kiélezik a dominanciaharcot a kortársaikkal szemben is. Erős mintakövetés jellemzi a korosztályt, miközben a felnőtté váláskor mindenkinek egyénileg kell, kellene – nem pusztán csak megtalálni, hanem – saját maga számára ’kitalálni’, megkonstruálni az ’utat’.

Szereposztás:

Péter: Csizmadia Máté, Kutassy Bálint

Zsófi: Borbély Erika, Szabó Flóra

Deda: Bencze Zoltán, Földing Zsombor

Tanár: Kalifatics Imre

Juli: Rada Csenge

Apa: Solymossy András

Harmadik fiú: Baráth Levente

Tanárnő: Jecs Noa

Barátnő: Megyeri Maja

Anya: Csutorás Emma/Király Csenge

Diákság: Farkas Angéla, Fülep Blanka, Szabó Panna, Csutorás Emma, Király Csenge