A törvények sokszor ellentmondanak még önmaguknak is. A mű alapötlete éppen ez:

A törvény kimondja: a beteg vagy balesetet szenvedett dolgozót csak max. 1 évig lehet táppénzen tartani, utána egy bizottságnak ki kell mondania a döntést, hogy vagy rokkanttá nyilvánítják, vagy keresőképessé. Csakhogy a törvény a későbbiekben azt is előírja, hogy rokkanttá csak min. 10 év szolgálati idővel rendelkező dolgozó minősíthető. Nos mi van akkor, ha ez a két feltétel „üti” egymást.

 

Vencel a nyomdai betűszedő megvakul. Egy évig táppénzen van, de egy év után meg kell jelennie a bizottság  előtt, ahol – mivel vak- rokkanttá kellene nyilvánítani. Csakhogy Vencel fiatal ember, nincs meg a 10 év szolgálati ideje, így kizárólag keresőképessé nyilvánítható.

Vencel büszkén mutatja feleségének Veronikának , hogy „ csoda” történt, keresőképes.

 

„Veronika: Keresőképes mint nyomdai betűszedő ?

Vencel: akár mint mozdonyvezető is.”

 

A nyomdában közben zajlanak az események , Bíborka a takarítónő megkörnyékezi Vencelt a „keresőképes” nyomdászt, csinos hölgyet vesznek fel „ Gizike segge” beosztásba, hogy délelőtt az álmos nyomdászok között végigvonulva ( mindenki látja csak Vencel nem ) felpezsdítse őket a termelékenység fokozása érdekében.

A darab csúcspontja , amikor a nyomdász kollégák a „keresőképes” Vencel részére gépkocsi vezetői jogosítványt és egy trabant gépkocsit vásárolnak.

 

„Vencel:  Nem is tudtam, hogy ennyi mindent adnak egy trabanthoz, a jobb első sárhányón volt 5 kiló krumpli, a motorháztetőn 2 kiló vöröshagyma , kis zöldpaprika meg paradicsom…

Veronika: A piac felé jöttél Vencel?

Vencel: Hát persze veronika, az a legrövidebb út.”

 

Mindezt Cseh Tamás : Ollala  című szocreál operetthez  írt remek dalaival– ma szinte sehol sem fellelhető, de nekünk meg vannak- megspékelve nagy sikerrel játszottuk