Egy összeállítás József Attila verseiből és vers részleteiből. A műsor egy felkérés volt , ami a „klasszikus” akkori irodalmi színpadok stílusában  lett előadva, mely stílust a csoport nem igazán szeretett.

 

Mégis eleget téve a felkérésnek sok energiát és próbát ráfordítva sikeres bemutatókat tartottunk belőle. A leghasznosabb a dologban az volt, hogy:

 

–          közelebb kerültünk a versekhez

–          kiderült számunkra, hogy szavalni sok ember tud, de VERSET MONDANI szinte senki,

–          minden vers főleg  arról szól , amiről a költő írta , de  egy kicsit arról is amit maga a VERSMONDÓ KÍVÁN ELMONDANI a vers segítségével

 

Az összeállítás kb. 30 perces volt és megvalósításában valamint a vers MONDÁS lényegének megértésében Boldizsár Péter rendezőnkön kívül olyan – akkor már hivatásos – tehetséges színészek segítettek bennünket mint Galkó Bence és Serf Egyed.

hu_HUMagyar