A hétvégén Abán megrendezett Országos Diákszínjátszó Találkozó regionális döntőjén négy fehérvári csoport is versenyzett, és mind a négy díjat is nyert. A Szabad Színház két utánpótlás csoportja összesen kilenc, míg a Teleki- és Kodolányi Gimnázium diákszínjátszói egy- egy minősítésért és egy –egy különdíjjért játó oklevéllel tért haza a fesztiválról.

13 oklevéllel tértek haza

T Free Theatre - Szabad Színház két utánpótlás csoportja, a Vasvári Stage, valamint a Hang-Szín- Tér Művészeti Iskolával partnerségben működtetett Prikulics Bázis csoport összesen 9 oklevelet szerzett, rendezői, látvány és színészi kategóriákban. A Teleki Blanka Gimnázium TEDI csoportja, és a Kodolányi Gimnázium Kodócska csoportja is egy-egy ezüstminősítéssel, és egy –egy különdíjjal tért haza.

Rendezői díjat kapott a Vasvári Színpad Válás Veronában című produkciójáért Csizmadia Máté , Kutassy Bálint és Bencze Zoltán. Ez a trió azért különleges, mert ők mindannyian a Free Theatre - Szabad Színház utánpótlás csoportjában kezdtek, hét éve. A folytonosság, a művészi fejlesztés, fejlődés különleges példáját mutatják avval, hogy ma már nemcsak játszanak, hanem rendeznek is. Színészi díjat kapott Gergely Emma – Júlia alakításáért – és a legjobb látványnak járó díjat is a vasvárisok, Válás Veronában című előadása kapta.

Bence Zoltán a Prikulics Bázis csoport Hullám című produkciójában nyújtott alakításáért, míg Farkas Angéla és Török Laura, a Válás Verónában című vasváris darabban megformált szerepért kaptak színészi díjakat. Mindkét előadás ezüst minősítést kapott a Golden Dániel és Lajos Sándor alkotta zsűritől. Az előadást Kerekes Áron, és az „Odaadó hívetek, Surik” című előadásból is ismert Kovács Gergő rendezte. Mindkét előadásnak az Igéző adott otthont, és ugyanott a következő hetekben a nagyközönség előtt is láthatóak az előadások, amelyekre csoportos foglalásokat is várnak.

T Teleki TEDI csoportja a Tíz kicsi dühös ember című előadással szintén ezüst minősítést szerzett. A csoportból Pete Viola színészi különdíjat kapott. A produkciót Somos Ákos rendezte.

T Kodolányi János Gimnázium a modern eszközök alkalmazásáért különdíjat, a multimédiás produkcióért pedig, amelyet Bobory- Michna Boglárka rendezett, bronz minősítést szerzett.

Az estet a rendezvénynek gondos otthont adó Sárvíz Művészeti Iskolában szintén egy fehérvári előadás zárta.

Schwechtje Mihály Örökség című művével. Gőbölös Gábor főszervező meghívásának örömmel tett eleget a már többszörös fesztiváldíjas Örökség csoport.

A sokszínű találkozón a fehérváriak magasra tették a lécet. A városunkban folyó magas színvonalú diákszínjátszásnak nagy hagyományai vannak, a utóbbi években is több ismert színész és rendező került ki e műhelyekből. Az elmúlt években megismert fiatal arcok közül többen a pályájukat már diplomás művészként kezdik, mint Börcsök Olivér, Ferenczy Nagy Bogi, Gombó Viola Lotti, Schmidt Sára, Szerémy Dániel, valamint a rendező szakon nemsokára végző Nyári Ádám.

en_USEnglish