-avagy a királyi óriásbábok és a Szabad Színház zenés utczaszínházi játékai a Belvárosban

A 2013. júniusi ifjúsági táborokban elkészült hat, Szent István családjához kötődő óriásbáb az ünnepség fő napjaiban, 17-és 18 án az „ördöngös széptevők”, azaz a Szabad Színház társulatának segedelmével a székesfehérvári belváros hangulatosabb terecskéin, utcáin mutatkozik be közelebbről is a nagyközönség számára. A korábbi években már megismert „Élőképes krónikához” hasonlóan, a középkori vásárok fars stílusban előadott produkczió szerzője ezúttal is Adorján Viktor, rendezője Nagy Judit. A játékokat a nemrég új lemezzel jelentkező Zombori zenekar tagjai kísérik. A két óránként az Országalmához dobokkal kísért óriásbábokkal, és a köré szervezett zenés utzcai produkcziókkal az a szervező Vörösmarty Színház célja, hogy az idelátogató vendégek, turisták számára nap közben is legyen olyan szórakoztató látványosság,

amely miatt érdemes besétálni a megújult Fő utcára, és elkattintani a fényképezőgépet, elindítani a videokamerát. A hat történelmi figurát megjelenítő óriásbáb, és a kurta lábú komédiások által előadott jelenetek napközben a „nevetve szeretni” elv alapján szórakoztatja majd a fehérvári családokat és az idelátogató turistákat.

Időpontok: 2013. augusztus 17-én, és 18-án 10.00-tól, két óránként

 

Az előadás a Koronázási Ünnepi Játékok keretében tekinthető meg.

Az előadáson való részvételét jelezheti a Facebookon.

en_USEnglish