Ingmar Bergman 1978-ban, filmen bemutatott klasszikusát állította színpadra a Prospero Színkör. Az anya – lánya kapcsolatról szóló lélektani dráma bemutatóját március 26-án, szombaton, este hét órától tartják az Igézőben. Ugyanitt vasárnap a Free Theatre - Szabad Színház, KÁOSZ című előadására várják a színház barátokat. A párkapcsolati problémákat feldolgozó finn dráma vasárnap 19 órai kezdettel látható.

Anya- lánya kapcsolatról szól a lélektani dráma

1978-ban, 44 évvel ezelőtt vetítették először Ingmar Bergman, Őszi Szonáta című filmdrámáját, s bár a lélektani drámát eredetileg filmen láthatta a közönség, a pályáját színházi rendezőként kezdő (és filmes munkái mellett is folyamatosan színházakban is rendező) Bergman művét előszeretettel játsszák azóta is a világ különböző teátrumaiban.

A darab az anya – lánya közötti kapcsolatról szól, ám nem a megszokott értelemben…

Bergman drámájában az anya híres és foglalkoztatott zongoraművész, aki nem tudott (nem akart!?) foglalkozni annyit gyermekével, mint amennyit valójában kellett volna. Elhanyagolt kapcsolat ez… Hét év után azonban újra találkozik a két nő, s felszínre kerül mindaz, ami eddig kimondatlanul maradt.

Az előadás rendezője Micskó Zoltán, míg az anya, Charlotte szerepében Törsök Mártát láthatjuk. Lányát, Eva-t Csenki Réka alakítja, férjét Viktort pedig Czeller Péter formálja meg, míg Helena-ként Bognár Beatrixot köszönthetjük. Az előadás ajánlóját a következőképp fogalmazta meg a társulat: „Ha fel is nőttünk már: képesek vagyunk-e igazán látni a szüleinket? És szülőként új, valódi érdeklődéssel fordulni a gyerekeink felé? Lehetséges-e egyáltalán közelebb jutni egy teljesen különböző világhoz, ami a másik ember? Anya és lánya hét év hallgatás után találkoznak újra, és hajdani, ki nem beszélt, elhallgatott sérelmek, fájdalmak kerülnek felszínre egy éjszakai, drámai beszélgetés során. Talán ki tudják bogozni a nemzedékek óta összegubancolódott sorsot, és mire eljön a reggel, megtalálhatják önmagukat és egymást…”
A március 26-i, szombati bemutatóra előzetes regisztráció/helyfoglalás erősen ajánlott. Belépő:1800 Ft

Vasárnap a Káosz várja a nézőket

A finn Mika Myllyaho: Káosz című vígjátékát láthatja a közönség március 27-én, vasárnap az Igézőben. A színdarab kis, XXI. századi anziksz rólunk, a munkánkról, kapcsolati és párkapcsolati problémáinkról, hol lelkes, hol kétségbeesett bukdácsolásinkról.

Egy 30-asokból álló baráti társaság tagjai – Sofia, tanár; Emmi, újságíró, Júlia, terapeuta – időről-időre kávéházakban találkoznak azért, hogy megosszák egymással életük legfontosabb eseményeit és a bajban támogassák egymást.

Amikor a világ gondjai túlzottan rájuk nehezednek, leülnek egy-egy csésze kávé mellé és megpróbálnak rájönni, hogy mi az oka és következménye krízisüknek. Myllyaho drámája három nőről szól, akiket nemcsak kávézókban, hanem utcákon, iskolában, hajókiránduláson és egy orvosi váróban is látunk, valamint egy rendőrségi fogdában, ahova részegen zárják be őket egy átmulatott éjszaka után.

Szereplők: Cseh Kata, Parragh Dóri, Csille Ildikó, Stéger Ildikó, Balogh Mihály, Kovács Máté, Magony Imre, Tóth Borbála, Solymossy Zoltán, Gergely Emma, Szabó Miklós. Belépő:1800 Ft

Mind két előadásra érdemes előre jegyet foglalni az Igéző facebook oldalán, a 06 22/790-758-s telefonszámon, vagy a igezo2014@gmail.com email címen!

en_USEnglish