Ma nincs Hamlet

egy darabka színház

2020. március. 14., szombat, 19:00

Helyszín: Igéző; Székesfehérvár, Basa utca 1.
(Bejárat a Fő utca felől)

“Milyen szer a beléndek? Hogyan hat? Vajon milyen összetevőkből állhat az a méreg, amellyel Shakespeare szerint Claudius a fivérét – Hamlet atyját- megölte. Többek között ilyen kérdések foglalkoztatták Ingo Sassmann jelenlegi függönykezelőt, amikor, még mint kezdő színész címszerepek egész sorát játszotta.

Pályája A Szabin nők elrablása egyik előadásán tört ketté, amikor is a vele kollégaként szereplö igazgatójának az egyik közös jelenetük kellős közepén kirepülő műfogsorát véletlenül a közönség első sora elé passzolta. A megszégyenült igazgató szándékosságot feltételezve felmondott neki, a balszerencsés mozdulat pedig a színházi szakmában elhíresülve örökre megpecsételte sorsát. Soha többé nem szerződtette senki sehova.

Azóta, mint színész nem állhatott a színpadon. A kulisszák mögül figyeli az eseményeket. A függönyt húzza szét és engedi össze. De nem akárhogyan… Szerinte a színházban ez a legfontosabb mozzanat. A vele igazságtalanul történtekbe nem tud belenyugodni. A Hamlet, a sírásójelenet a beléndek-probléma pedig ugyanúgy foglalkoztatja, mint azelőtt.”

Forditotta: R. Szilágyi Éva

Rendező: Sashalmi József

Ingo Sassmann: Balogh Mihály

[singlepic id=1721 w=560 h= float=]

hu_HUMagyar