Kedves Közönségünk!

Hosszas mérlegelés után a székesfehérvári Igézőt fenntartó egyesületünk úgy döntött, hogy a rendkívüli vészhelyzetben határozatlan időre felfüggesztjük az Igézőben tartandó előadások megtartását.

Döntésünk oka, hogy -bár a kormányrendelet rendezvényt tiltó pontja nem vonatkozik ránk, mert 100 főnél kevesebb férőhelyünk van-, úgy gondoljuk, most azzal tudjuk legjobban támogatni a vírusterjedéssel szembeni küzdelmet, ha önkorlátozást gyakorolva nem tartunk nagyobb csoportokat érintő rendezvényeket. Esetünkben egyelőre ez a korlátozás a színházi előadásokra és az Igézőben folyó rendszeres rajzórákra vonatkozik. Tesszük mindezt azért is, hogy az Igéző a jövőben is biztonságosan látogatható hely maradhasson.

A megvásárolt jegyek vagy későbbi előadásra cserélhetők, ( mi ezt preferálnánk, ha lehetséges) vagy visszaválthatók.

El kell azonban mondanunk, hogy nehezen hoztuk meg ezt a döntést, mert egyfelől az Igéző városunkban egy népszerű közösségfejlesztő pont, és most sajnos épp ezt a népszerűségét kell bekorlátoznunk, másfelől, hogy a fenntartási költségek fedezete a kieső jegybevételek, és előzetes tervekben szereplő nézőszámok elmaradása miatt független színházi státusunk okán nem biztosított, ami újabb nehéz helyzet elé állít bennünket.

Ezért-mentve a menthetőt- különböző megoldásokban gondolkodunk… Amellett, hogy egyéb, nagyobb közönségszámot nem érintő projektjeinket nem állítjuk le, arra gondoltunk, hogy -amennyiben erre igény mutatkozik-, megpróbálkoznánk egy-egy élőben stream-elt előadás megszervezésével. Ez azt jelentené, hogy az ilyen, internet segítségével nézhető előadásra jegyet váltók egy kód beírásával nézhetnek otthonról a produkciót. Így sem a nézők, sem mi nem vállalnák kockázatot, nincs veszélyérzet, és mégsem marad színház nélkül az, aki eljönne… Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy az online közvetítés nem képes pótolni a színház élményét, mégis nyitva tartjuk ezt a lehetőséget, kérdezve nézőink véleményét… Szavazzatok, és írjátok meg véleményeteket, hogy felmérhessük, lenne-e igény, -és ha igen, körülbelül mekkora- ilyesmire Székesfehérváron! A megosztásokat köszönjük.

Együttműködéseteket és megértéseket megköszönve integet nektek, egyelőre a függöny mögül
a Szabad Színház társulata

hu_HUMagyar